Kicsi zöld gumicsizma

A kicsi zöld gumicsizma, egy nagy kihívás. Pont jó a lábadra, egyedül is fel tudod húzni...még az sem számít, hogy a jobb lábadra a bal, a bal lábadra meg egy másik cipő kerül nagy igyekezetedben, de ha minden jól megy és kéznél van épp, akkor összejön az is, hogy mindkét párja a lábadon feszűl. Kitűnően tudsz vele úgy is közlekedni, ha fordítva veszed fel, kicsit Chaplinesen, ami szemmel láthatóan téged nem zavar. A reggelek a gumicsizmával kezdődnek, és a nap a gumicsizmával ér véget...ha rajtad múlna, az éjszakákat is gumicsizmában töltenéd...de apa hajthatatlan, és szerintem nem elég bevállalós. Határozottan kellemetlennek tartaná, amikor legszenderebb álma közepette, egy gumicsizma, nem túl puha sarka landolna mondjuk a jobb szeme sarkán.

Szeretem nézni, amikor felveszed a gumicsizmádat. Ez amolyan, szertartásszerű. Minden mozdulatod megfontolt, kimért. Először is, odakészíted a csizmát a dívány mellé, aztán óvatosan megtámaszkodsz egyik kezeddel a karfában, másik kezeddel kicsit eligazítod a lábbelit. Óvatosan felemeled a fél lábad, és lassan, nagyon lassan közelíted a gumicsizma szárához. Szinte levegőt sem veszel úgy koncentrálsz. Aztán ugyancsak óvatosan beleilleszted lábfejed a gumicsizmába, és innen hirtelen gyors párfordulatot vesz az ügy, mert elkezded, teljes erődből belenyomni a talpad, nagyokat nyögve, fújtatva...mint amikor a vécén üldögélve próbálsz megszabadulni a pocakodban kavarodó felesleges terhektől. Földöntúli boldogság sugárzik az arcodról amikor sikeresen végződik az akció. Istenem, úgy tudsz mosolyogni. Olyan őszintén, tisztán, magával ragadóan, hogy lehetetlenség nem veled örülni. Abban a mosolyban nincs „na látjátok milyen ügyes vagyok?”, „hú mekkora ász!”  ...abban a mosolyban csak annyi van, hogy „Sikerült! Jaj de jó! Örülünk.” Mert te ilyen vagy, őszinte, elszánt, nyitott...na és persze kíváncsi. Kíváncsiságodból kifolyólag rengeteg dolgod akad. Ez azért van, mert ebben a lakásban, ahol élsz, sok szétszedni, összerakni, kinyitni, darabokra tépni való kisebb nagyobb tárgy vesz körül. Ezen elfoglaltságaid miatt, előfordul, hogy gazdátlanul hagyod, a gumicsizmádat.

Ha a sors jóvoltából egykeként kellett volna ezt a világot megismerned, valószínűleg, ennek a ténynek semmilyen következménye nem lenne...de a sors, megkegyelmezett, és megadta számodra a lehetőséget, hogy megtapasztald, a testvéri létforma minden egyes variációját: milyen legkisebb fiúnak lenni a két erős, okos, csintalan báty mellett, és milyen ikertestvérének lenni, egy minden hájjal megkent, inci-finci, folyton pörgő kislánynak.  Hát ez utóbbi, nem mindig kellemes, különösen, amikor, a gazdátlanul hagyott gumicsizmákat, hipp, hopp megkaparintja, aztán, csöppet sem óvatosan, csöppet sem szertartás szerűen, felráncigálja a lábaira.

Mindez nem is elég, hanem, utána ott villog vele, fel alá illegetve-billegetve magát nagy büszkén: „hi-hi megszereztem, látod mi van nekem? Jujj de méregbe tudsz gurulni ilyenkor. Először megpróbálod visszaszerezni jogos tulajdonod. Persze sikertelenűl. Általában, még egy macska-vati szerű karmolással is számolhatsz a harcias természetű ikredtől. És ha tovább erősködsz, még ő lesz elkeseredve.
Őt kell majd megvigasztalnod! Na, és mindennek a teteje, hogy te ezt általában meg is teszed. A nagy elkeseredés közepette, erőt veszel magadon, saját bajodat elfelejtve, odamész Pannácskához, és megsimogatod a kobakját, a hatalmas nagy praclijaiddal. Még az arcodat is odatartod a fejéhez: "ne sírj na, nincs semmi baj!" Hát ilyen vagy te Koppány, majdnem két évesen.

MentésMentés