Pannaságos reggelek

Ó azok a csodálatos csajos reggelek veled. Hogy fognak hiányozni egyszer...

Ezekkel a gondolatokkal ébredhetsz: anya, anya, anyanya, anya nyámnyám, meleg, puha, ismerős tejcsiszag, hol van, hol van, még júj de jóóóó, még szopiii! Naaa, ne vedd el! Hallod! Maradj nyugton te anyanyanya! Olyan jó, finom ez a...még, még! De Ha! Mi ez! Egy autó? Ott? Kint? Brrrrrrr így csinál. Ni, ni anya...haha, de jó! Anya! Szeme, anya szája, én szemem, én szájam. Óóóó, az ott Apor! Ssz, szzz...tente, alszik. Anya is alszik. Na jó akkor megyek. Anya! Nincs cipő a lábadon! Gyere, gyere, leszállunk, megyünk! Gyere már, add a kezed! Húzlak! Na jó...nem jössz. Nem baj...akkor megyek egyedül. Valahova megyek, oda ki, ajtón át. Nicsak, anya papucsa. Én lábamra. Pont jó rám J megyek tovább...ni, ni, nyitva az ajtó! Oda fel megyek most, a nagy sötétben. Hih-hi. Most szééépen, csendben...jujjj de jó, fellopódzom. Úgy, hogy senki meg ne lássa.

-       Hééé! Pannácska! Mit csinálsz? Oda nem szabad! Onnan leesel!

-       Nem! Neeeem! Engedj! Sikítok, toporzékolok, nem adom, nem engedem! Óóó ez az anya! Bruháhá és áááááá, ahogy a torkomon kifér!!!

-       Na, gyere Pannám, menjünk főzzünk egy kávét!

...és akkor indul a reggel. Te még sírsz kicsit, de már hagyod, hogy elbódítsanak a szavaim, az ölelésem, a pusziim. Magamhoz ölellek, államhoz hozzáérnek pici göndör hajszálaid, érzem tested melegét. Olyan könnyű vagy és puha mint egy plüss maci. Óóóó és az illatod! Istenem! Ölni tudnék érte...Bevonulunk a konyhába...rásandítok az órára...kicsit mindig reménykedem abban, hogy olyan fél hét-hét körül járjon, nagyon fájna, ha az óra mánusa az ötös vagy a hatos körül percegne. Átgyalogolok a földön árválkodó kék legódarabkán, belerúgok az útban hagyott hintalovacskába, majd sikeresen átlépem a fogaival kajánul égnek meredező magányos villát. Nem is tudom, mi a jobb a kávé daráló hangja, vagy pedig a kávé illata...mind a kettő szorosan hozzákötődik ezekhez a reggelekhez.

Aztán elmegyünk a nappaliba, leülök, te pedig kicsit elengedsz...elindulsz, lépegetsz, szedegetsz a földről, és okosan tanulmányozgatsz dolgokat. Nézlek...szürcsölgetem a kávém...pici mackó lány kinézeted van ebben a plüss szerű kezeslábasban. Megtalálod a kedvenc képeskönyvedet, és már be is fúrod magad az ölembe. Minden apró képet végig mutogatsz, én pedig megnevezem.  Igen, a cica, úgy csinál, az meg lepke, igen, ott a katicabogár, lovacska...Olyan békések ezek a reggelek...az ablakon át bekukucskáló napsugarak, vidámmá varázsolják a nappalit, nem törődve a földön heverő oda nem illő tárgyak művészi rendetlenségével. Pici csengő bongó kacagásod, kotyogásod, csicsergésed, akarásod pedig megtöltik Pannasággal a teret. Még mindenki más alszik. Ez, most itt, csak kettőnké...talán megőrzöl valamit emlékeidben ebből, és nem tudod miért, de jó lesz reggelente, az édes keserűt szürcsölgetve ücsörögni a nappalidban, észrevenni az ablakon át bekukucskáló napsugarak vidám hangulatát, és hagyod, hogy a kávéd illata csupa jó érzéssel, meghittséggel és békével töltsön el, visszavarázsolva valami megfoghatatlant ezekből a reggelekből majdani nagylányos, érett nős vagy éppen nagymamás Pannaságodba.

Kicsi zöld gumicsizma

A kicsi zöld gumicsizma, egy nagy kihívás. Pont jó a lábadra, egyedül is fel tudod húzni...még az sem számít, hogy a jobb lábadra a bal, a bal lábadra meg egy másik cipő kerül nagy igyekezetedben, de ha minden jól megy és kéznél van épp, akkor összejön az is, hogy mindkét párja a lábadon feszűl. Kitűnően tudsz vele úgy is közlekedni, ha fordítva veszed fel, kicsit Chaplinesen, ami szemmel láthatóan téged nem zavar. A reggelek a gumicsizmával kezdődnek, és a nap a gumicsizmával ér véget...ha rajtad múlna, az éjszakákat is gumicsizmában töltenéd...de apa hajthatatlan, és szerintem nem elég bevállalós. Határozottan kellemetlennek tartaná, amikor legszenderebb álma közepette, egy gumicsizma, nem túl puha sarka landolna mondjuk a jobb szeme sarkán.

Szeretem nézni, amikor felveszed a gumicsizmádat. Ez amolyan, szertartásszerű. Minden mozdulatod megfontolt, kimért. Először is, odakészíted a csizmát a dívány mellé, aztán óvatosan megtámaszkodsz egyik kezeddel a karfában, másik kezeddel kicsit eligazítod a lábbelit. Óvatosan felemeled a fél lábad, és lassan, nagyon lassan közelíted a gumicsizma szárához. Szinte levegőt sem veszel úgy koncentrálsz. Aztán ugyancsak óvatosan beleilleszted lábfejed a gumicsizmába, és innen hirtelen gyors párfordulatot vesz az ügy, mert elkezded, teljes erődből belenyomni a talpad, nagyokat nyögve, fújtatva...mint amikor a vécén üldögélve próbálsz megszabadulni a pocakodban kavarodó felesleges terhektől. Földöntúli boldogság sugárzik az arcodról amikor sikeresen végződik az akció. Istenem, úgy tudsz mosolyogni. Olyan őszintén, tisztán, magával ragadóan, hogy lehetetlenség nem veled örülni. Abban a mosolyban nincs „na látjátok milyen ügyes vagyok?”, „hú mekkora ász!”  ...abban a mosolyban csak annyi van, hogy „Sikerült! Jaj de jó! Örülünk.” Mert te ilyen vagy, őszinte, elszánt, nyitott...na és persze kíváncsi. Kíváncsiságodból kifolyólag rengeteg dolgod akad. Ez azért van, mert ebben a lakásban, ahol élsz, sok szétszedni, összerakni, kinyitni, darabokra tépni való kisebb nagyobb tárgy vesz körül. Ezen elfoglaltságaid miatt, előfordul, hogy gazdátlanul hagyod, a gumicsizmádat.

Ha a sors jóvoltából egykeként kellett volna ezt a világot megismerned, valószínűleg, ennek a ténynek semmilyen következménye nem lenne...de a sors, megkegyelmezett, és megadta számodra a lehetőséget, hogy megtapasztald, a testvéri létforma minden egyes variációját: milyen legkisebb fiúnak lenni a két erős, okos, csintalan báty mellett, és milyen ikertestvérének lenni, egy minden hájjal megkent, inci-finci, folyton pörgő kislánynak.  Hát ez utóbbi, nem mindig kellemes, különösen, amikor, a gazdátlanul hagyott gumicsizmákat, hipp, hopp megkaparintja, aztán, csöppet sem óvatosan, csöppet sem szertartás szerűen, felráncigálja a lábaira.

Mindez nem is elég, hanem, utána ott villog vele, fel alá illegetve-billegetve magát nagy büszkén: „hi-hi megszereztem, látod mi van nekem? Jujj de méregbe tudsz gurulni ilyenkor. Először megpróbálod visszaszerezni jogos tulajdonod. Persze sikertelenűl. Általában, még egy macska-vati szerű karmolással is számolhatsz a harcias természetű ikredtől. És ha tovább erősködsz, még ő lesz elkeseredve.
Őt kell majd megvigasztalnod! Na, és mindennek a teteje, hogy te ezt általában meg is teszed. A nagy elkeseredés közepette, erőt veszel magadon, saját bajodat elfelejtve, odamész Pannácskához, és megsimogatod a kobakját, a hatalmas nagy praclijaiddal. Még az arcodat is odatartod a fejéhez: "ne sírj na, nincs semmi baj!" Hát ilyen vagy te Koppány, majdnem két évesen.

MentésMentés

Egy világmegváltó gondolat elvesztésének körülményei

Tegnap világmegváltó gondolatok öntötték el az ösztrogénnel és egyéb hasonló női hormonokkal átitatott agyamat. Ez azért vicces, mert miközben ezeket a sorokat írom, Panna pici meleg kezecskéivel szorosan átölelve szopizik, Apor pedig pizsiben szaladgál fel le a szobában miközben azt kiabálja: Pukkanda, pukkanda!

A napokban mégis elolvastam egy igen érdekes cikket, a Science tudomány népszerűsítő rovatából, négy tipikus tévhitről azzal kapcsolatosan, hogy az autizmus a védőoltások egyik mellékhatása lenne. Jól összeszedett cikk, volt szépen felvezette ezen tévhitek hátterét, ugyanakkor megindokolta, hogy miért nincs összefüggés az autizmus kialakulása és az MMR (mumsz, kanyaró, bárányhimlő) védőoltások között. Gondoltam, milyen, jó, ez teljesen érthető cikk, megosztom az anyák klubja facebook csoportban. Na, ez igen érdekes reakciókat váltott ki, a szintén ösztrogénnel és egyéb női hormonokkal átitatott agyakban. Ebben a témában is létezik két tábor: az oltás pártiak és az oltás ellenesek. Három napig hadakoztam, ennek eredményeként a következő dolgokat sikerült elérnem:

1.     Sikerült jól felhúznom magam több ízben is

2.     Sikerült meggyőznöm pár anyukát, hogy valóban biológus vagyok – (ez nem volt könnyű egyébként) és hogy valamilyen szinten konyítok a témához (sok terhesség, szülés, szoptatás, terhesség, szülés, szoptatás ellenére)

3.      ...ide most már fogalmam sincs mit szerettem volna írni (pedig jó gondolat volt) de hirtelen megérkezett Koppány, ami iszonyú nagy felkavarodással járt.

Apor Koppány elé szaladt, úgy döntött segít neki lejönni a lépcsőn, viszont semmiképp sem szeretett volna megszabadulni a két hatalmas fénykardjától. Kisebb dulakodás, kiabálás következett, majd a két fénykard Farkas füle mellett elrepülve, hajszálra elkerülve Panna feje búbját, nagy robajjal landolt a földön. Nem baj, gondoltam, gyorsan megoldom ezt a kalamajkát, aztán kifejtem azt a bizonyos jó gondolatot. Ölbe vettem Koppányt, aki nyakig pisisen, és roppant elkeseredetten ölelt át. Miközben közöltem vele a szomorú hírt, hogy márpedig tisztába lesz téve, bánatosan figyelte Pannát, aki mit sem sejtve a fénykardok landolásának körülményeiről, nagy szakértelemmel nyomogatta azok ki-be kapcsoló gombját. Leleményes pszihológiai trükkök bevetése után tisztába tettem Koppányt (aki folyamatosan le akart szállni, nem akart felsőt cserélni, nem akart nadrágot felvenni, sem zoknit, sem cipőt), és kinyitottam a laptopom. Na de ekkor kiderült, hogy Panna is szeretné a háromkereküt  kipróbálni, ehhez viszont az kellett, hogy eltávolítsa Koppányt róla. Jó alaposan megcsípkedte, megkarmolászta. Koppány sírt keservesen, de kitartóan állta a sarat. Gyorsan közbelépek, a jó gondolat a védőoltással kapcsolatosan még ott motoszkál a fejemben, a reménnyel együtt, hogy rövidesen, ismét kinyitom a laptopom, és leírom. Ekkor megjelenik Apor a nappaliban, egy szál bugyiban:

-       Meleg van, deee azért hideg lehet, ezért gyorsan meg is nézem – mondta, miközben, úgy ahogy volt kiszaladt a teraszra leellenőrizni az aktuális időjárási körülményeket.

Döbbenten vettem tudomásul a hírt, hogy Apor sétálni szeretne, kimenni a friss levegőre, és úgy gondolta kézbe veszi a dolgokat. (akkor talán, az a jó gondolat, még ott bujkált valahol agyam immár eléggé zavarodott szegleteiben)

-       Rendben Apor, igazad, van, de előbb, mindenkinek reggeliznie kell, felöltözni, és aztán mehetünk.

A most, rögtön, életfilozófiával működő gyermekemnek ez nyilván nem tetszett...Nem tetszését az ikreken élte ki: elkobozta Koppány kedvenc zöld gumicsizmáját, aki a megfelelő hangorgánummal reagálta le a sajnálatos esetet, és jól megcsipkedte Panna arcát....aki szintént adekvált válaszreakcióban tört ki.

-       Jó, tehát akkor, Apor most rögtön idejössz! Választhatsz:

1.     Kimész az utcára – lesz ami lesz.

2.     Bevonulsz a kamrába és ott ülsz amíg ki nem engedlek.

3.     Elkészítheted velem együtt a reggelidet (ami híg tojás lesz) és reggeli után mehetünk sétálni.

Természetesen rövid gondolkodás után, a harmadik opciót választotta, és békésen kijött velem a konyhába. Ebben a pillanatban csengettek. Dávid az, Hunornak ma kátéja van! Tehát reggeliznie kell, felöltöznie, es 11-re odaérnie.

Na itt volt az a pont, amikor feladtam. Szomorúan konstatáltam, hogy „a jó gondolat” immár a feledés homályába veszett, és ha talán, még valahogy előkaparnám is valahonnan, lehetőségem, és időm per pillanat nincs leírni. Helyette átadtam magam a családi lét zajos, szeretetteljes, hétköznapi ritmusának, és arra gondoltam, hogy jó ez így...az életem erről szól, ennek kell engednem. Talán egyszer eljön az idő, amikor ismét találkozhatok azzal a nővel, aki ott ébredezik bennem, gondolkodni akar, szép ruhákban járni, világot megváltani, jazzt hallgatni egy pohár vörösbor mellett, és talán megtalálja az utat, ahhoz a nőhöz, aki pelenkát cserél, mesét olvas, leckét ír, oviba rohan, lázat olt, könnyet töröl, aggódik és szeret...