Első hetek a kórházban

Már kikerültetek az intenzívről, szub intenzíven vagytok, én láthatlak el benneteket (tisztába tevés, etetés) néha kihozhatlak a szobámba. Még nem tudtok rendesen szopizni, fejek nektek, és azt kiegészitik a nővérkék tápszerrel. Egyre jobban gyarapodtok. Nemsokára eléritek a születési súlyotokat. Én jól vagyok, bár fáradt, két és fél óra amíg kettőtöket ellátlak, néha még besegítenek a nővérek amikor látják hogy kicsúszok. Marad egy órám enni, inni, aludni, aztán vissza a szubintenzívre veletek és minden kezdődik elölről. Innen átkerülünk majd a csecsemős részlegre, aztán osztályra. Addigra remélem jó súlyban lesztek már és képesek lesztek szopizni (néha még szondázni kell benneteket) és ha úgy lesz, akkor két három hét múlva haza engednek.

A megszületés - 33-dik terhességi hét

Kedves Panna

Születésed egy gyönyörű augusztusi reggelen történt. Ünnepnek éreztem érkezésed, hiszen, már ismertük egymást, ott bennem növekedtél, mocorogtál…aztán eljött a pillanat. Minden nagyon gyorsan történt. Te jöttél hamarabb, Koppány követett. Fájdalmat csak az utolsó pillanatban éreztem, aztán kint voltál, amikor azt hittem nincs tovább. Méhen belül, izgága, ide- oda kúszó, forgolódó kislánynak tűntél. Méhen kívül pedig nem hazudtoltad meg önmagad. Első perctől kezdve, küzdöttél. Küzdöttél az életben maradásért, minden lélegzetvételért, kemény harc volt, de te győztél. Ott a kórházban, máris tanultam tőled…megtanultam bízni, türelmesnek lenni és csendben küzdeni. Néztelek az inkubátorban, nem tudtalak megölelni, belesuttogni a füledbe, hogy szeretlek…féltettelek és tehetetlen voltam, ugyanakkor boldog, büszke és hálás. Hálás apának, az orvosoknak. Büszke voltam rád, hogy ilyen pici lány létedre nem engeded el magad. És boldog…  mert megszülettél.

Kedves Koppány

Úgy történt, hogy a 33-dik héten, egy fertőzés következtében, elindítottad a születéseteket. Lovagiasan előreengedted Pannát, aki utat csinált neked. Jó kis csapatmunka volt a kettőtök születése. A doktorbácsi, egy pillanatra odahozott hozzám, és én megpuszilhattam a magzat mázas buksidat, amit aztán, még sokáig az ajkaimon éreztem. Kicsit olyan volt mintha velem lennél. Nagyon vidám, nyugis, sokat alvós kisbaba vagy. A pocakomban is, te voltál a nyugodtabb, a “zen”gyerek. Sokat aggódtam érted, bár te voltál a nagyobb (hatalmas 22oo grammal jöttél a napvilágra) mégis, a születésed utáni pár órában, neked instabilabb volt az állapotod mint a Pannáé. Néztelek, énekeltem hozzád, tejcsit fejtem neked…boldog voltam, és büszke. Napról, napra, egyre jobb és jobb volt, egyre erősebb és erősebb lettél. Nagyon jóképű legényke voltál már akkor is, a növérkéket levetted a lábukról, gyakran kivittek a nővérszobába “bandázni” becézgettek, kedveskedtek neked…nem mondom…hízott a májam rendesen.

Hetedik terhességi hónap

Sajnos a fájások nem múltak el teljesen. Másnap, vasárnap, ismét jelentkeztek. Felhívtam Eszét, aki szerint menjek be Szatmáron a kórházba..mi viszont, kis tanácskozás, és újabb fájások után, inkább Debrecenbe mentünk. Tomi vezetett. (Farkas akkoriban jogosítványtalanul) Idejében beérkeztünk a Debreceni Szülészeti és Nőgyógyászati klinikára. Ott egyből fel a szülőszobára. CTG, fájásmérés. A fájások ekkor épp nem jelentkeztek, viszont a magzatok olyan picik voltak még, hogy nem lehetett rendesen érzékelni a CTG-vel merre dobog a kicsi szívük. Egy nagyon kedves szülésznő, Orsi volt épp ügyeletes (akivel akkor még nem is sejtettem, hogy a sors később úgy hozza, hogy szülni fogok)...Orsi megkérte Vad Szilvi doktornőt, hogy ultrahangon nézzen meg, és tájolja be, hogyan fekszenek a Pandák és Toppányok. A vizsgálat során, ismét bekeményedtem..így ennek köszönhetően ott ragadtam a kórházban…akkor még nem sejtve..3 hónapot.

Szilvivel és Andival - kedves szobatársaimmal -
takarítják a szobánkat, addig ki lettünk rakva a folyósóra.
Mindenki fogja a kezében a kis dolgait :)

A kórházi tartózkodásom során, sok érdekes emberrel ismerkedtem meg, rengeteg szeretetet, segítséget, támogatást kaptam a környezetemtől. Beépültem a kórház rendszerébe, megkedveltem a nővéreket, orvosokat. Török Olga elvállalta a szülést, persze nem úgy alakult, mivel épp szabadságon volt amikor beindult a folyamat. Többször megjártam a szülőszobát, de egy kis magnézium infúzió után mindig visszakerültem az osztályra. Általában hideg frontokat reagáltam le. Kis Atti révén lett internetem, Boglárka révén pedig lelki támaszom. Egy új világ, életút nyílt meg általa, ami sokkal izgalmasabb és kellemesebb mederbe terelte az életemet mint amit eddig éltem. (de ez egy másik történet)

Szülés előtti este. Szandi készített egy utolsó fotót rólam

A kórházi ottlétem alatt biztonságban éreztem magam, megszoktam a mindennapi rutint, izgalommal vártam a viziteket. Napi két alkalommal hallgatták meg a kis szívhangjukat, aztán később NST-vel is figyelték őket. (a nővérkék örömére, Panna vagy Koppány, ritka egy izgága gyermek volt..tekintve, hogy rendszeresen elbújtak a szívhangozás elől, így a normálisan 3 perces művelet nekünk 1o percig tartott.) A kórházban rendszeresen nézték a vérképemet, terheléses cukor tesztem is volt, áramlásos ultrahangvizsgálat heti egyszer, és biometriai ultrahang heti kétszer.