2015. szeptember 16., szerda

Iskola, óvoda


Zajlik az élet. Minden a legnagyobb rendben. Iskola kezdés Hunornak, óvoda kezdés Apornak.  Kicsit mindketten megfáztatok már de azáltal hogy szoptatok,  remélhetőleg védve vagytok. Közben folyik a manzárd felújítás mert hirtelen helyszűkében lettünk, elkelne még egy szoba. De"sok jó ember kis helyen is" alapon egyelőre jól elvagyunk itt a földszinti részben. Ti továbbra is "jó" babák vagytok, négy óránként keltek, pontosan, órát lehet igazítani hozzátok. Megtanultam azokat a gyakorlatokat a kórházban, amelyek segítenek benneteket a felzárkózásban és apával rendszeresen tornáztatunk. Szépen gyarapodtok, fizikailag is szellemileg is. Várjuk a TAJ kártyátokat mert Debrecenbe viszünk utógondozásra. Igyekszünk úgy szervezni, hogy mindketten tudjunk Aporral vagy Hunorral kicsit kettesben lenni, amikor kizárólag csak rájuk figyelünk. Így azt hiszem a testvérféltékenység nehezén túl jutottunk, és azt látom, hogy minden gond nélkül. Minden percünk be van osztva, de egyre jobban belejövünk, kialakult egy rendszer, mindenki tudja a dolgát. Sokat változott a családunk, pozitív értelemben, azt látom, hogy Hunornak is Apornak is jót tett a változás, az érkezésetek, sokkal jobban odafigyelünk egymásra. 










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése